Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5. a osztály

Életre kelt szobrok, azaz szobortúrán az 5. a

 

Április 9-én egy aláíratlan levél érkezett az 5.a osztályhoz. Próbáltuk megfejteni, vajon kitől érkezhetett, segített ebben a http://puspokladanyanno.hu , http://www.erti.hu/ honlap. Kiderült, Kaán Károly kért tőlünk segítséget, akinek a szobra a Farkasszigeti arborétumban található.

Ezzel a feladattal csatlakoztunk iskolánk felső tagozatosainak szervezett szobortúrához. Mi a Farkasszigeti erdő három szobrához látogattunk ki, érdekes feladatokkal összefoglalva az erdő élővilágáról eddig tanultakat. Célunk volt a tanteremben tanultak elmélyítése, gyarapítása, kimozdulva az iskolából a saját tapasztalatok gyűjtése a tavaszi erdőről.

A feladatokra úgy készültünk, hogy a telefonjainkra érdekes, interaktív, internetkapcsolat nélkül is használható határozókat telepítettünk, úgymint, Madárhatározó, Kétéltű és hüllőhatározó, Fa Book- fahatározó, Gombahatározó, de megbeszéltük a növényhatározó használatát is. Ezeken kívül Sound Meter zajmérő is került az okoseszközökre.  Kahoot és Quizizz feladatokkal melegítettünk a ránk váró délutánra.

Az osztály 24+2 6-os tanulójából 3 csoportot alakítottunk.  Az egyes csapatokban a feladatokat felosztottuk: ki mire figyel délután (pl. hangmester: zajok rögzítése, csendfelelős: (hogy ne riasszuk el az állatokat), 1. sasszem: talajszint, 2. sasszem: cserjeszint, 3. sasszem: lombkoronaszint, fényképész, operatőr, kéregminta- készítő (tölgyről, fenyőről, stb.), ki melyik határozóban keres, jegyzőkönyvvezető.

Ebéd után indultunk az erdőbe, ahol a délelőtt beosztott feladatok szerint haladtunk.

Az első csoportot Rásó János fogadta, aki ismertette a Farkassziget történetét és az ott folyó kutatómunkát. Ezután a meteorológiai állomás műszereivel ismerkedtünk, voltak feladatok is: grafikon elemzés, középhőmérséklet számítás, hőingadozás, csapadékmennyiség 2018. márciusi hónapra.

A második csoport a laboratóriummal ismerkedett, ahol az ott dolgozók a talajvizsgálat menetét mutatták meg, a vállalkozó kedvűek segíthettek is ebben. Így már elmondható, hogy az 5.a-ban mindenki tudja, mi a szik.

A harmadik csoport megnézte a bemutatóház gyűjteményét és Keserű Zsolt jóvoltából megismerkedett az erdész munkájával. Majd a kilátó környékén a délelőtti felosztás szerint dokumentálta a látnivalókat, a tavaszi ébredő erdő hangjait, képeit, élőlényeit.

A három csoport forgószínpad szerűen váltotta egymást, kb.fél órát töltve egy-egy „ állomáson”.

A projekt második napján a Thinglink és a World Cloud nevű alkalmazás segítségével a hétfői „nyersanyag”(fényképek, felvett békabrekegés hangja, filmek stb.) felhasználásával interaktív képeket készítettünk.

A gyerekek munkáját a Beethebest alkalmazással szerettem volna pontozni, az előkészületek megtörténtek, végül a wifihálózat túlterheltsége és egyéb okok miatt az értékelés nem történt meg.  A TKM táblázat töltése viszont segített a feladatok átlátásában, és az összegzésben.