Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Biharnagybajom, Sárrétudvari

 ITT PÜSPÖKLADÁNY!

„Tiéd a város Te vigyázz rá!”

Hetedik alkalommal Biharnagybajomba látogattunk. Busszal –május 25-én - elmentünk bajom külterületén található Csillag tanyára.

A hely érdekessége 2000-re kialakították a területet vasúti, és közúti cukorrépa deponáló helynek. Mire elkészült, a répatermelés gyakorlatilag meg is szűnt az országban.

A Rácz Csaba a telep, üzemvezetője, még az „illatoktól” távol tartott egy előzetes átfogó bemutatást. Miből, hogyan lesz elektromos energia a technológia eredménye képen.

Siló és szarvasmarha trágyának elegyét juttatják be a szigetelt tartályba, némi víz hozzáadásával. Állandó hőmérsékleten megkezdődik az erjesztés. Csaba ezt a tartályt jelképesen a „vasbendőnek” nevezte. Közben folyamatosan megtörténik a gáz leválasztás. Az erjesztés befejezett állapotában, ezt a masszát áttermelik egy következő tartályba. Amikor a gázt teljesen leválasztották a visszamaradt anyagot, egy nagy „paradicsompasszírozóval” szilárd, és folyékony anyaggá szétválasztják. A szilárd anyag a komposzt egyik nagyon fontos eleme, míg a másik a hígtrágya, amit kijuttatnak a szántó földekre.

A kinyert gáz egy tartályba, kerül amiből, ellátják üzemanyaggal azt a nyolchengeres tekintélyes méretű OTTÓ motort. Ez a motor hajtja meg a generátort, ami naponta 3-4000 ember lakossági villamos energia szükségletét biztosítja.

A fiúk érdeklődéssel figyelték az eseményeket, míg a lányok egy része, az alig érezhető szagok miatt állandóan az orrukat fogták.

Megköszönve Rácz Csabának a kimerítő tájékoztatást, elköszöntünk, mert a faluban a Szűcs Sándor háznál várt bennünket a művelődési ház igazgatónője, Lajsz Julianna.

Szűcs Sándor 1903. október 23-án született Biharnagybajomban, kisnemesi családban. Elemi iskoláit Bajomban, a polgárit magántanulóként végezte, majd Debrecenben tanult a kereskedelmi középiskolában, később különbözetivel letette a gimnáziumi érettségit is, majd beiratkozott a debreceni tudományegyetemre, ahol elvégezte a földrajz-történelem szakot.

1946-1949 között ő szervezte meg a Sárréti Népfőiskolát, melynek igazgatója is lett Bihartordán, annak megszűnése után pedig a szülői háznál gazdálkodott.

1952-től 1963-ig, nyugdíjba vonulásáig a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum igazgatója lett.

Nyugdíjas éveit szülőfalujában töltötte.

1982. augusztus 2-án Debrecenben érte a halál.

A "három föld" - SárrétKunság, és a Hajdúság - krónikása, az Alföld régi életformáinak (különösen a pásztorok és a pákászok életének), hiedelmeinek néprajzi megörökítője volt.

Gyűjtéseit pályakezdésekor tudományos igényű feldolgozásokban, tanulmányokban adta közre.

Első fontosabb tanulmánya 1933-ban a Debreceni Szemlében jelent meg "A gyékény feldolgozása és eszközei a biharmegyei Sárréten" címen.

Később szemléletet váltva gyűjtött anyagát irodalmi igényű, az egyszerű olvasó számára is élvezetet nyújtó apró történetekké formálta.

Igazgatónő nem csak Szűcs Sándor életét mutatta be, de részben hagyatékát, másrészt a sárréti kézművesség néhány jentősebb elemét, eszközét.

Itt a lányok bizonyultak aktívabbnak.

Megköszönve Igazgatónő színes, kedves előadását, utunkat Sárrétudvari felé vettük.

Sárrétudvari három „létesítményét” céloztuk meg. Átmentünk, doktor úr tehenészeti telepére, ahol előzetes egyeztetésnek köszönhetően, vártak bennünket.

A lányok közül néhányan, nagyon nehezményezték, miért kell nekik ilyen helyre menni, mert, ott kosz, és büdös van. Nehezen értették meg, fontos a személyes megtapasztalás, nem jó másokra, vagy fantáziánkra bízni, milyen is lehet az ismeretlen.

Mikor megérkeztünk, és néhány mondatban bemutatták a telepet: Hol milyen tehenek, növendék állomány, és természetesen, kisborjuk találhatók, még elég feszengve érezte magát a csapat egy része.

Eleinte még többen a lábuk alá néztek, nehogy valamibe belelépjenek. Érdekes volt látni, amikor az első néhány hetes kisborjukat meglátták. Teljesen feloldódtak, és élmény volt nézni, milyen szeretettel közelednek az állatokhoz. Az üdvrivalgás akkor következett be, amikor az egyik egynapos bocinak a hasán, egy nagy lila foltot fedeztek fel. A lila foltot a köldökfertőtlenítő eredményezte, de a lányokat ez nem érdekelte: Van lila tehén, és folyamatosan fotózták.

A fejőházban, amit előtte takarítottak, és frissen volt fellocsolva, ismét volt egy kis megtorpanás. A tiszta, de vízfoltos területen többen nagyon visszafogottan mozogtak. Féltek az egymilliméteres víz eláztatja a topánkát.

Elköszönve a tehenészetből, bementünk a faluba a „TEJMALOM”-ba. Sajnos itt nagyon keveset láthattunk, a tulajdonos,- aki egyébként a térség állategészségügyért is felelős,- előre jelezte, ezt csak kívülről tekinthetjük meg. Az ablakokon keresztül láthattuk, a hatalmas kór üstöket, csővezetékeket, amin a tejet szállítják, tárolják. Majd sajtot, tejfölt túrót, vajat készítenek belőle.

Gyalog mentünk át a Művelődési Házba, Sárrétudvari egyetlen szépen kialakított parkján. Itt nagyjaink közül többnek emléket állított az önkormányzat: Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Széchenyi István. Ezeket a köztéri alkotások Cséri Lajos ma is élő szobrászművész készítette. A művelődési házba is azért mentünk, hogy megnézzünk a településnek adományozott állandó kiállítását.

Cséri Lajos 1928. év január 13-án születetett Balmazújvárosban. Gyerek korában nagyon sokat tartózkodott Sárrétudvariban, ahol nem csak enni kapott, de sok szeretetet, és sok barátot talált magának. Zivataros időben, még a koncentrációs tábort is megjárta, majd élete, és művészi pályája emelkedése alatt is a sárrétudvari emlékek határozták meg gondolkodását, vitalitását. Gyakran látogatott el kedves falujába.

                       

Tisztelettel:  Magyari Lajos