Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek, próza írása

Különleges büszkeség tölti el az Erőss-pedagógusok szívét alkotásaitokat olvasva. Mind vers-, mind prózaírás tekintetében számos tehetség mutatkozott meg közöttetek. Olyan érzések, élmények, valós és virtuális világok jelentek meg az elektronikus papíron, melyek létezéséről mind ez ideig nem tudtunk. Köszönjük, hogy ezt megosztottátok velünk, hogy volt bátorságotok “tollat ragadni”, és megfogalmazni a gondolataitokat, érzéseiteket, benyomásaitokat, gazdagabbá, színesebbé téve a hétköznapjainkat!

El kellene gondolkodnunk egy nyomtatásban is megjelenő Erőss-köteten!  

 

Kiss András 4. b osztályos tanuló alkotása

"A leghívogatóbb alkotás" különdíjban részesült.

Refibe hívogató
 

Gyere ide a Refibe,

a legjobb suli hidd nekem el.

Van itt minden csudajó,

de nem csörgő dió vagy mogyoró.

Hanem jó kis tanárok,

 továbbá szuper diákok!

Ha a legjobbat akarod Refissé válsz,

mert ez egy igazi kaland már!

 

Nagy Csenge 5. a osztályos tanuló alkotása

"A Leg-Erőss-ebb alkotás" különdíjban részesült.

csenge-5.a_nagy_nagy-csenge-5.-a-vers-masolata.jpg

 

Borzák Luca 6. a osztályos tanuló alkotása

"A legőszintébb alkotás" különdíjban részesült.

luca_borzak_vers.jpg

 

Kiss Lajos 6. a osztályos tanuló alkotása

"A legbizakodóbb alkotás" különdíjban részesült.

DIGITÁLIS OKTATÁS

Most a suli onlineban,

Feladat van, nap mint nap,

Beadandó dolgozat, Redmenta,

Jönnek a kihívások szépen sorra.

Minden reggel lájkolok,

Aztán sokat tanulok.

Angol, nyelvtan, környezet,

Pörgetem az egeret.

Remélem lesz ennek gyümölcse,

Nem kell évet ismételnem jövőre!

 

Kiss Kamilla 6. b osztályos tanuló alkotása 

"A legnosztalgikusabb alkotás" különdíjban részesült.

 

Alsós évek
 

Hogy elrepült a négy év!

Jaj, megíratlan leckék!

Osztálykirándulások, táborok,

ó, de fáj, hogy elmúltatok!
 

Most viszont egy új szakasz,

felsős táskádban matatsz.

Új tanárok, szabályok,

próbáljuk ki, pajtások!
 

Jaj, elkések, kezdődik az óra,

megyek én is a szép szóra.

Vidámság az iskola,

ezért is járok oda!

 

Kiss Zsófia 7. a osztályos tanuló alkotása

"A legvidámabb alkotás" különdíjban részesült.

 

Tavasz

Elolvadt már mind a hó,

Elment messze Télapó.

A virágok szépen nyílnak,

Örülünk a húsvéti nyúlnak.

A fecskék is visszajöttek,

Eresz alatt csicseregnek,

A fészküket javítgatják

Puha sárral betapasztják,

Finom tollal kibélelik,

A kis fecskék így szeretik.

Ha repül a légy és szúnyog,

A fecskenép ettől boldog,

Nappal vígan csicseregnek,

Este pedig lefekszenek.

 

A méhek is munkálkodnak,

Sok virágot beporoznak.

Lesz a nyáron meggy, cseresznye,

Szorgoskodik a méhecske,

Virágporral telt a zsákja,

Alig bírja kicsi szárnya,

Gyorsan repül a kaptárba,

A méhkirálynő hazavárja.

Gyűlik a méz, aranysárga,

Napraforgó, akác, málna.

Hogyha jön a langyos este,

Megpihen a kis méhecske,

Álmában száll sok virágra,

A hajnali rét visszavárja.

 

Borsos Noémi 7. b osztályos tanuló alkotása

"A legdinamikusabb alkotás" különdíjban részesült.

 

 Erőss-suli

Mi nevünk az Erőss-suli,

Velünk tanulni jó buli!

A tanárok nagyon kedvesek,

A diákok is szuperek!
 

Az iskola kapuja mindig nyitva,

Ha segítség kell, sose fordulj vissza!

Ne feledd, mi mindig szívesen látunk,

És ha szükséges gyakran viszontlátunk!

 

Itt jól érzi magát kicsi és nagy,

Remélem, hogy te is köztük vagy!

A tananyag most virtuálisan marad,

De ettől még mindenki ugyanúgy halad.

 

Egyszer majd, ha észrevesszük,

És a négy iskolafal közt leszünk,

Újra együtt tanulhatunk,

Ismét egymással lehetünk.

 

Ez sajnos még mindig nem így van!

De majd egy nap biztosan,

Újfent tele lesz a sok pad

Tudásra szomjas diákokkal.

 

Remélem, amikor ezt olvasod,

Otthon vagy, nem a parkban, úton;

Mert ha nem, akkor azt javaslom,

Siess haza mihamarabb, barátom!

 

Mi vagyunk az Erőss-suli,

Velünk tanulni jó buli!

A leghamarabbi viszontlátásra,

Száljon áldás, s békesség e világra!

 

Szilágyi Diána 3. a osztályos tanuló alkotása

"A legmesésebb alkotás" különdíjban részesült.

 

A félelmetes erdő (saját költemény)

 

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy király, ennek az uralkodónak volt egy leánya. A királykisasszony már nagyon férjhez akart menni. Kitalálta, hogy azt választja férjéül, aki a leghamarabb megkéri a kezét.

Deám volt egy kis gond! Az, hogy a palota előtt egy óriási nagy félelmetes erdő terült el, amin még soha senki sem jutott át. Hiába indultak el az udvarlók nem tudtak átjutni a sok-sok fa között.

Az egyik szegénylegény is felbátorodott, az édesanyja sütött is neki útravalóul hamuban sült pogácsát és elindult szerencsét próbálni. Ment-ment mendegélt, egyszer csak találkozott egy másik legénnyel. Akit úgy hívtak, hogy Levente. Megkérdezte Levente a szegény legényt, hogy mi járatban erre, ahol még a madár is alig jár. Válaszolt a szegényfiú, hogy megyek szerencsét próbálni. Levente továbbkérdezve kíváncsiskodott, hogy mégis hová igyekszik szerencsét próbálni a fiú. Átakarok jutni a félelmetes erdőn és megkérni a királykisasszony kezét – válaszolta a szerencsepróbáló. Azt mondja erre segítségül Levente, adok Neked egy aranykardot, amivel legyőzheted a hét fejű sárkányt is. A szegénylegény elcsodálkozottan felkiáltott, hogy nem is tudta van egy sárkány is, akivel szembe kell szállnia. Levente, pedig büszkeséggel elmesélte, hogy pedig van, bíz ott egy félelmetes hétfejű, mert egyszer már átjutott az erdőn titokban mikor elaludt az állat. A szegénylegény megköszönte a kardot és továbbsietett az erdő felé.

szilagyi-diana-erdo.jpgHamar oda is ért és csak futott és futott át keresztül mindenen, ahogy a lába nem érte a földet. Szinte már majdnem kiért az sűrű rengetegből, amikor meglátta a 7 fejű hüllőt. Azonnal elő is vette a csillogó aranykardját.                                                                            Hatalmas és fárasztó küzdelembe esett az ellenfelével, végül a szegényifjú győzedelmeskedett. Megpihent, de egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, mert miharabb a kisasszonyhoz akart érni. 


szilagyi-diana-lila-var.jpg

Odaért a palotába, ami csak úgy pompázott és ragyogott lila színeiben. Alig hogy bekopogott, már szaladt is elébe boldogan a királylányka. Az sem érdekelte, hogy egy szegény legény lesz az Ő férjecskéje. A fiú megkérte kezét és holtig egymáséi lettek.Megtörtént a lakodalom, volt nagy vigadalom.

 

 

Vigadoztak ki tudja meddig, én is ott voltam, de hogy tovább mi történt Önökre bízom.

 

Keserű Flóra 5. a osztályos tanuló alkotása

"A legszívhezszólóbb alkotás" különdíjban részesült.

 

A szeretetre vágyó árva 

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy alföldi kicsi falucskában egy árva. Egyedül éldegélt egy istállóban. Nyáron virágárulásból, télen szövésből tartotta el magát. Egy napon a templom felé vitt az útja. Meghallotta a bentről kiszűrődő szép éneket, s bement. Egy gyermekkórus énekelt. A padokban idős emberek ültek. A kislány beült a leghátsó sorba, s onnan hallgatta a kórus gyönyörű dalait. Hirtelen egy hang szólította meg.

- Gyere ide, ne fagyoskodj ott egyedül! – mondta kedvesen egy pirospozsgás öreg néni.

 A kislány lassan felállt, és odaült a néni mellé.

- Hol vannak a szüleid? – kérdezte az idős hölgy.

- Nincsenek. – felelt az árva, s könnybe lábadt a szeme.

- Hát hol laksz? - kérdezte a néni.

- Egy istállóban. – mondta egyre elhalóbb hangon a gyermek.

A néni átölelte, s betakarta bársony köpenyével. A kislányt melegség öntötte el és most érezte életében először, hogy valaki igazán szereti. Megölelte az idős asszonyt. Mikor vége lett az éneknek, a néni hazakísérte a kislányt.

- Köszönöm! – mondta halkan.

- Máskor is! – felelt mosolyogva a kedves hölgy.

Másnap a kislány újból elment a templomba. Szemével új barátját kereste, s mikor meglátta, odaszaladt hozzá és megölelte. Mikor vége lett a kórus énekének, bár hideg volt, a néni sétálni hívta a kislányt. Együtt ballagtak el a befagyott tóhoz, ahol vidáman csúszkáltak a jégen, önfeledten kacagva. Gyorsan és vidáman repültek a percek, az órák.

Megbeszélték, hogy holnap ismét találkoznak a templomban, s megismétlik e nagyszerű délutánt. Másnap reggel a kislány boldogan szaladt a templomba, nehogy lekésse a szép éneket, s várakozással gondolt a közös programra, mely elfeledtette vele, mennyire egyedül van. Most már a nénivel együtt énekelték a szebbnél-szebb dalokat. Azután ismét elmentek a tóhoz, s napestig csúszkáltak a jégen, majszolták az idős hölgy kosarában lapuló finom pogácsát, melyet az anyóka készített. Így ment ez napokig, sőt hetekig.

Egy napon azonban a kislány nem látta a nénit a templomban a padban ülni, nem látta a tavon csúszkálni. Hatalmasat dobbant a szíve, gombócot érzett a torkában. Mindent megértett. És akkor érezte életében először, milyen egy olyan személyt elveszíteni, aki szereti, aki törődik vele, aki bármit megtenne érte. S akit ő is viszontszeret. Fájdalmában könnyek törtek elő a szeméből. Fájt a hiánya, de a szép emlékekre gondolt. Tudta, hogy a szíve mélyén mindig ott fog maradni az a kedves, pirospozsgás arcú öreg néni, aki szerette őt, mindentől óvta és mindent megtett érte.

A kislány ezután is eljárt a templomba, s ha gyönyörű éneket hallott, mindig egykori kedves barátja, az anyóka jutott az eszébe, akitől annyi szeretetet kapott. A szép emlékek pedig örökre vele maradtak.

 

 

Simon Dorottya 5. b osztályos tanuló alkotása

"A legszemléletesebb alkotás" különdíjban részesült.

dorottya-simon_az-orias-boholysarkany-simon-dorottya-5.b..jpg

 

 

Zsámboki Viktória 6. b osztályos tanuló alkotása

"A legtündéribb alkotás" különdíjban részesült.

 

A tündérkalandok

   

Egyszer volt, hol nem volt, azt senki se tudja, volt egy tündér.

   A szülei kitagadták, ezért inkább elment kalandot keresni. Mivel nem egy kis rövid kalandot szeretett volna, ezért elment a varázslat nélküli földre, ahol emberek élnek, és egy társat akart keresni magának. Mikor meglátta, hogy minden gyerek szomorú, minden gyereknek adott egy kis varázserőt, amit a felnőttek képzelőerőnek hívtak. És a kis tündér keresett magának egy társat, aki egy kislány volt, és egymással kalandoztak. Az emberek előtt fedeztek fel dolgokat. A lány szülei azt mondták, hogy ez csak a gyermeki képzelet, és ez nem valós, hogy ilyenek csak a képzeletünkben léteznek. A kislány nem hitt nekik, álmodozott, képzelőerőt használt, a tündérrel repült, de egyszer a kislány megnőtt, és nem találkozott a tündérrel, de a tündér meglátogatta, és örök képzelőerőt adott neki.

Még ma is a tündérrel kalandozna, de egy nap a tündérnek a szülei meghaltak, és neki kellett vigyáznia a testvéreire. Nem akarta elveszíteni, ezért a lány vele tartott, és örök fiatalságot kapott, és tündérszárnyat. Még ma is együtt lennének, de a lánynak honvágya lett egy kis idő után, és visszatért a családjához.

A tündér elengedte a szüleihez, de a lány hamar visszatért, mivel a családja már nem élt, belehaltak a bánatba, hogy a lányuk elveszett. És a tündérnek eszébe jutott, hogy van a királyi pálcája, amivel mindent fel lehet támasztani, kivéve tündért, és mivel jóban volt még régebben a tündérherceggel, aki most király, ezért elkérte tőle a jogart, és feltámasztotta a lány szüleit. De a király ezt nem ingyen adta oda, megkérte a tündér kezét, de ő ezt elutasította, mivel a lányba szeretett bele.

    És a herceg ezt nem akarta, de belement, mert a lány is szerette, de hogy a tündér ne legyen szomorú, és a tündér is azt szerette volna, hogy a tündér a lány képzeletében legyen örökre, de a lány nem fogadta, így inkább visszatért a földre gyerekként, és a szüleivel ott élt boldogan, amíg meg nem halt, és a tündér emlékei csak egy gyerek képzeletnek maradtak meg.

   De a tündérnek örök emlék maradt.

 

 

Kiss Katalin 7. a osztályos tanuló alkotása

"A legboldogabb alkotás" különdíjban részesült.

 

Itthon és otthon

 

Püspökladányban élek másfél éves korom óta. Az otthonom itt van az iskolához pontosan 7 percre. Ennyi idő kell, hogy biciklivel hazaérjek, ha nem állunk meg a barátaimmal: Zsófival, Annával, Zsuzsival a sarkon beszélgetni. Nemcsak iskolai dolgokról pletyizünk, hanem arról is, ki mit olvas, és kölcsönözni is szoktunk egymásnak könyveket.

Az év legjobb része a születésnapi bulim, minden évben alig várom, hogy a barátaimmal együtt ünnepeljem. Anyukám ilyenkor sok finomságot készít nekünk, mi pedig nagyon jókat társasozunk, zenét bömböltetünk, elvagyunk. A személyi igazolványomban a születési helyemnél Zenta neve szerepel. Ez egy kisváros a Tisza partján Szerbiában. Hozzá nem messze Péterrévén élnek a nagyszüleim, akiknél a nyári szünet egyik részét töltöm. Ebben az a legjobb, mikor hazajönnek a keresztszüleim is Németországból, és ilyenkor közös programokat találunk ki: horgászunk a Tiszán, fürdőbe és kirándulni járunk.

A szünet másik részét a becsei mamámnál töltöm, akivel együtt sütünk-főzünk, családi recepteket próbálunk ki. Szívesen segítek unokatestvéremnek, Emesének a sokféle állatának gondozásában is. Az a legviccesebb, amikor régi ruhákba öltözünk, és azokban illegünk-billegünk. Amikor vége a nyárnak, és utazunk vissza Püspökladányba, mindig szomorúan válunk el, és alig várjuk a következő találkozást. Az lenne a jó, ha közelebb élnénk egymáshoz, és gyakrabban találkozhatnánk, nem csak a közösségi hálókon tudnánk beszélgetni.

Összességében mindenhol otthon érzem magam, persze más-más dolgok és emlékek miatt. Ami közös bennük, hogy mindegyik helyhez sok szép élmény fűz. A nyári vakáció során a családommal vagyok együtt, ezt szeretem a legjobban otthon. Itthon, Püspökladányban viszont a barátaimmal töltött idő a legkedvesebb.

 

 

Szabó Mirjam 7. a osztályos tanuló alkotása

"A legfantasztikusabb alkotás" különdíjban részesült.

 

Pengendara

Az utunk vidáman telt. Cserépfalu volt az uticél. Ez a szokásos nyaralóhelyünk, itt van egy kis házunk. A kocsiban zenét hallgattunk a családommal. A táj már az út mellett is gyönyörű. A felhők között átszűrődő fény besütött a kocsink ablakain. Elbűvölő látvány. Mire feleszméltem már a kocsiból pakoltuk be a cuccainkat a házba. A pakolás után elindultunk sétálni az erdőbe. a madarak csiripelését, énekét hallgattam. Akárhányszor erre járok, mindig olyan, mintha bűvölet ülne rajtam. Egy olyan varázslat, amely bekebelezi az embert, csak viszi előre a semmibe. Hirtelen egy alagút előtt találtam magam. Félelmetes, mégis vonzó volt. Egyre csak vonzott magához. egy faág halkan roppant a talpam alatt. Körülnéztem, nem volt ott senki… Az erdő sötét volt. Sehol a családom, nem láttam senkit. Úgy döntöttem visszafordulok. Mentem pár lépést és kivilágosodott. Az alagút eltűnt…

Anyuékkal visszamentünk a házunkhoz, ahol tüzet gyújtottunk és körbeültük. Narancssárga lángok csaptak fel az égbe, kisebb parázsszemeket maga után dobva. A faágak a tűzben szépen égnek. az arcomat lágyan melegíti a tűzből áradó hő. A korábban látott alagút nem hagyta nyugodni az elmémet. Felnéztem a tűzre, mely már csak füstölgő parázskupac volt. A gondolataim hasogató nyílként cikáztak a fejemben. -Vajon mi lehet az alagút végén? Egy teljesen új táj? Vagy egy párhuzamos univerzum? Esetleg vár rám ott valaki? Gondolataimból az apukám hangja és a hidegen süvítő szél ébresztett fel. Bementünk lefeküdni. A villanyt a testvérem kapcsolta le. A gondolataim továbbra is hullámzó tengerként kavarogtak a fejemben. Mintha a gondolatok ki akartak volna onnan törni. „Reggel az alagút végéig megyek…”. Ezzel a mondattal húzott le az álmok kavalkádja.

*

Másnap reggel feltűnően korán keltem. Ránéztem az órára 5:36-ot mutatott. Körülöttem még mindenki aludt, ezért halkan öltöztem fel. Miután felhúztam a cipőmet, óvatosan léptem ki az ajtón. Kint már világos volt, kellemesen hűvös levegő csapott meg, és esőillat terjengett a levegőben. Hajnalban eshetett… A friss levegő szétáradt a testemben és már nem is voltam álmos. Elindultam a Hór-völgyi úton, ugyanúgy mint tegnap. A gondolataim még mindig az alagút körül forogtak. Izgatott voltam. Pár perc múlva oda is értem az alagúthoz. Újra sötét volt, ismerős érzések törtek fel bennem. Megint éreztem a félelmet, de egyre csak vonzott magához a hely. Beléptem az alagútba, ahol sötét volt, így túl sok mindent nem tudtam felfedezni benne. Eszembe jutott, hogy nálam van a telefonom, így azzal világítottam. Teljesen üres volt az alagút, de a végén észrevettem egy kaput. Odamentem hozzá, lenyomtam a kilincset és egy hatalmas vízesés látványa tárult elém. A víz egy fél percre ketté vált. Gyorsan átsétáltam a víz alatt. Varázslatos a látvány, már-már meseszerű. Világos volt, és a levegő hőmérséklete is kellemesen hatott. Szinte új világba csöppentem. A fű bársonyos, a fák lombjai zsengék és gyönyörű zöldek. A kismadarak csiripeltek és a bokrok virágba borulva álltak. Mindenféle virágot láttam, rózsaszínt, fehéret, narancssárgát és még sok más színt is véltem felfedezni. A fákon mindenféle gyümölcsöt láttam. A vízesések fátyolként hullottak le a sziklák magaslatáról. A bárányfelhők szép lassan úsztak a halványrózsaszín égbolton. Olyan különleges ez a hely. Mintha egész életemben arra vágytam volna, hogy egy ilyen helyre kerüljek. Embereket sehol sem láttam, így elindultam előre. Egyszer csak egy palotát pillantottam meg. Pont, mint a mesében, négy tornya erősen tört az ég felé. Egy patak volt előtte, melyen egy híd ívelt át a palotához. Elindultam át a hídon a palota kapuja felé, és ahogy beléptem egy fekete színű bársonyszőrű unikornis futott oda hozzám. Elkezdtem vele beszélgetni és kiderült, hogy a neve: BalckJack. Ő elvezetett engem a palota királyához. Bementem BalcJackkel a nagyterembe. A király egy kentaur volt. Fekete öltönyt viselt és azt mondta, hogy én vagyok itt az egyetlen ember, akit befogadnak. A király neve: Gordon. Elmondta nekem, hogy a hely neve: Pengendara. Ez egy varázsvilág, ahol a kentaurok harmóniában élnek az unikornisokkal. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, hogy mennyire eltelt az idő. Már délután 4 óra volt. Megkértem őket, hogy vezessenek körbe engem Pengendarában. Megmutatták a világuk négy istenének szent helyét, amik kis oázisok voltak, mind a négy különböző. Be is esteledett, mire végeztünk. BlackJack eljött velem az alagútig, elköszöntem tőle és megígértem neki, hogy visszatérek még ebbe a világba. Visszamentem a szüleimhez és elindultunk haza. Csodálatos élményekkel gazdagodtam. Ha legközelebb erre járok, első dolgom lesz meglátogatni Pengendarát.